www.otthonautomatika.hu/blog

Keltse életre otthonát!

A Jövő utcája - összefoglaló

2017. április 24. - miecs

2017.április 22-23, szombat-vasárnap zajlott le a budapesti Madách téren "A jövő utcája" kiállítás. A technológiarajongók és az átlagos utca embere is találhatott számára érdekes eszközt, lehetőséget, rendszert a jövőből vagy akár már a jelenből is.

A kiállítás az eheti CRAFT szoftverfejlesztő konferencia előfutára volt. Míg a CRAFT elsősorban fejlesztőknek szól, A jövő utcája a technológia vagy a jövő iránt érdeklődő, nem ebben a szakmában dolgozók számára is betekintést engedett az innovációkba. 

Az idő is a kiállításnak kedvezett, hiszen nem volt igazi kiránduló idő, de mégis kellemes, eső nélküli két nap volt, egy városi csavargásra pont alkalmas. Így jöttek rengetegen, voltak kicsik-nagyok, fiatalok-öregek, egyedül-párban vagy akár nagyobb családdal, voltak családdal, rokonnal és még baráti társaságok is voltak. Mindenki nyitott és érdeklődő tekintettel és információra éhesen érkezett. 

A kültéren önvezető és önparkoló autókkal találkozhatott a látogató közösség, megismerkedhettek az új magyar okosbiciklivel és az SBrick okos LEGO építőkockával is. A fiatalok kipróbálhatták a BOSCH kicsi kocsijait is.

A sátorban többek között találkozhattunk a Nokia, a Telenor, a Prezi, a GE, a Ulockme és az Accenture innovatív megoldásaival. A sátor egymással szemben levő pontjaiban volt egy okos EKG és egy okosotthon rendszer.

FIBARO vezeték nélküli okosotthon rendszer, és WIWE vezeték nélküli előrejelző rendszer EKG, szívritmuszavar, stroke előjelzés. Kényelem és biztonság, egészség és előrejelzés.

WIWE - szívből jövő üzenet - önálló rizikóbecslést ad a hirtelen szívmegállás és pitvari fibrilláció okozta stroke kockázatára. A WIWE az EKG görbe tulajdonságait kiértékelő - a világon egyedülálló - intelligens algoritmus segítségével mutatja meg a hirtelen szívmegállás és a pitvar fibrilláció okozta stroke kockázatát. Ha tudunk róla, változtathatunk rajta!

FIBARO - keltse életre otthonát - intelligens otthon megoldások vezeték nélkül. Kényelem és biztonság felsőfokon, Ön igényeihez igazodik, esztétika és innováció az Ön otthonában. Felhasználási lehetőségeinek csak a kreativitás szabhat határt. 

Néhány kép az eseményről a FIBARO stand szemszögéből:

 "Jó látni, hogy ennyi innováció van az országunkban! Aztán ki tudja, mit hoz majd a jövő még!" - egy okosotthon érdeklődő a "Jövő utcája" kiállításról.

Okosotthon vs. otthonautomatika - van-e különbség?

Gyakran használják az okosotthon és az otthonautomatika kifejezéseket egymás szinonimájaként. De vajon akkor miért van ennyi kifejezés egy koncepcióra? Miért nem lehet egy kifejezéssel illetni és csak azt használni? Momentán a mostani esetben van különbség a két szó között. Eléggé összezavaró lehet ráadásul, ha valakinek új ez az okos lakás dolog.

fibaro-home-2fb12.jpg

De melyik a rovar és melyik a bogár? Mint tudjuk minden bogár rovar, de nem minden rovar bogár. Minden otthon automatizálás okosotthon vagy minden okosotthon már otthon automatizálás?

Tovább

CONSTRUMA 2017 - Ott jártunk mi is a FIBARO-val!

Múlt héten lezajlott a 36. Nemzetközi építőipari szakkiállítás, közismert nevén a CONSTRUMA.

Napjainkban már egy olyan komplex kiállítási csokrot rejt magában a CONSTRUMA, amely nem csak az építőanyagokat vonultatja fel, hanem az otthonteremtés teljes spektrumát lefedi az építkezéstől kezdve a felújításon át a lakásvásárlásig, kerttervezésig. Ennek köszönhetően különböző érdeklődési körű látogatók is megtalálják azt, amit keresnek, hiszen a kiállítók színes palettája biztosítja számukra az információt.

Az ez évi esemény fő irányvonala a Jövő otthona projekt volt, így a legmodernebb építészeti, gépészeti megoldásokkal találkozhatott az érdeklődő, valamint kiemelt szerepet kapott a zöldenergia és az otthon automatizálási megoldások. Mindezt a legtöbb kiállító frappáns és hasznos módon mutatta be standjaikon.

Hihetetlen kert kompozíciók, futurisztikus lakás belsők és modern kialakítások jellemezték a bemutatott megoldásokat. 

Néhány kép ízelítőnek:

A D pavilon, Hungarotherm pavilon Öko City területén találkozhattunk több energiatudatos megoldással. Kiállításra került a napraforgó alakú napelem (Smartflower), megbizonyosodhattunk róla, hogy a tető helyett használt napkollektor a ház tetején biztonságos és eső esetén sem hagyja, hogy átázzon a tető, valamint központi porszívók sokaságát is láthattuk. Többet tudhattunk meg a biomassza felhasználású fűtésekről és a modern fatüzeléses megoldásokról is. 

Ebben a csokorban voltunk megtalálhatóak mi is az okosotthon megoldásunkkal. A SMARTme Building Technologies Kft. színeiben a FIBARO megoldásokat képviseljük magyar piacon. A kiállítás ideje alatt is szerettük volna kiemelni az egyik legfontosabb ismérvét a rendszernek, hogy vezetékek nélkül, bontás és rombolás nélkül telepíthető. A központi egység a rendszer agya, így mindenképpen szükségét éreztük mindkét központunk bemutatásának. A standunkra látogatók bővebb információt kaphattak és kézbe is foghatták a modulokat. Közelebbi ismeretségbe kerültek az univerzális érzékelőbe (Motion Sensor), a vízérzékelőt (Flood Sensor) láthatták működésben, a nyitásérzékelővel (Door/Windor sensor) fogadófényt hoztunk létre, és élvezhették a multi room audio adta lehetőségeket a Sonos hangszórónkon keresztül. Aki szerette volna, szerencséjét is kipróbálhatta nálunk, hiszen 3 Button gomb segítségével írtunk egy programot, amit az "itt piros, hol a piros" játék alapjait felhasználva random generálta, hogy melyik gomb alatt van a piros! Ha helyesen eltalálta első nyomásra a játékos a nyerő gombot egy lámpa villant fel, ha a másodikat is a sorban, akkor 2 lámpa és ha egymás után mind a 3-at eltalálta, üdvrivalgás ismerte el a hangszóróból és minden lehetséges fényünk villogott és fényáradatban úszott a standunk. Elismerve a sikeres teljesítményt ajándékkal jutalmaztuk játékosainkat.

 

Kollégáink készséggel álltak rendelkezésre a standnál, minden kérdésre válaszoltak. Ha még maradt kérdés, vagy merült fel új, akkor most is szívesen állunk elébe. További információkat a www.otthonautomatika.hu-n találhatnak az érdeklődők!

Ha most nem volt alkalmunk találkozni, akkor még a Jövő utcája és a Lakásbörze kiállításon nyílik még alkalom.

CONSTRUMA 2017 - Keltse életre otthonát FIBARO-val

Holnap nyitja meg kapuit az idei otthonteremtési kiállítás csokor. 2017.04.05.-09. között lesz látogatható a CONSTRUMA a Hungexpo területén. Közel 700 kiállító várja több, mint 20 000 m2-en a látogatókat. Április 5-7-ig szakmai napoknak lehet részese az érdeklődő, szombat-vasárnap pedig a nagyközönség számára lesz látogatható.

Idei év újdonságai között az okosotthonokról, a jövő otthona projektről tudhatunk meg többet, de lesz állásbörze is. A szakmai látogatók egy szervezett tárlatvezetésen is részt vehetnek. 

A mi okosotthon megoldásainkkal a D pavilon Öko City területén várjuk a kedves érdeklődő közönséget!

construma_webkreativ_1140x364_sm.jpg

Tovább

Okosotthon kezdőknek: Redőnyvezérlés okosan 2. rész

Ha már tudom, hogy milyen redőnyt, akkor hogyan integráljam?

Okosotthon rendszerbe illesztés

Az árnyékoló-vezérlés okosotthonba történő illesztéséhez szükség van egy központi vezérlő egységre, pl. FIBARO Home Center 2. A kedvezőbb árfekvésű motorokat használva okosotthon rendszerrel hasonló költségből megvalósítható a vezérlésük, mint a távirányítós változat.

Ezzel a megoldással nem csak automatizálni tudom a redőnyöket, függönyöket, hanem további hasznos funkciók válnak elérhetővé, mint például:

  • távoli elérés lehetősége
  • a jelenlét szimuláció
  • az időzített vezérlés
  • a napszakokhoz igazított vezérlés
  • az árnyékolók állapotának visszajelzése
  • tetszőleges eseménykövetés
  • fogyasztásmérés.

 

Gondolkoztatok már el azon, hogy az árnyékolók megfelelő szabályozása révén egyszerre kaphatunk kényelmi, biztonsági és megtakarítási funkciókat? Sőt az aktuális hőmérsékleti- és fény viszonyok változásait figyelembe véve még jobb hatékonyságot érhetünk el.

Bővíthető rendszer

Mi több egy okosotthon rendszer nem csak árnyékolás-vezérlésre alkalmas. Bővíthető akár a fűtési rendszer, hangrendszer, öntöző rendszer, vagy a világítás vezérlésével is. A FIBARO portfóliójában megtalálható minden ehhez szükséges eszköz, minden, ami a vezérléshez kell. Számtalan kombináció létre is hozható ezekből a termékekből, hiszen nem egyforma igényekkel rendelkezünk. Ami nekem igényem, másnak lehet nem, de lehet az is, hogy igen.

Épp úgy ahogy nem létezik két egyforma ember, nem létezik két egyforma okosotthon sem. Ahány ház, annyi szokás és megannyi okosotthon megoldás. A lehetőségeknek csak a kreativitás szabhat határt.

További információk: www.otthonautomatika.hu

 

Okosotthonról kezdőknek: Redőnyvezérlés okosan 1. rész

Napjainkban a legkeresettebb árnyékoló az épülő családi házaknál a redőny és a zsaluzia. Amikor valaki építkezik, vagy lakás vásárol, akkor ez az elsődleges szempontok egyike: van-e redőny? Én speciel így kerestem magamnak lakást.

De miért is fontos nekünk a redőny? Mindenkinek másért.. nekem azért volt fontos, hogy hőszigeteljen és természetesen megfelelően árnyékoljon, magyarul ne süssön reggel a nap a szemembe, mikor még aludnék.

rs.png

Eljött az ideje, hogy felújítsak a lakásban, ismét.. eddig a sürgős és fontos dolgokat újítottam fel, cseréltettem ki, javíttattam meg.. most jött el az a pillanat, hogy korszerűsítésre van szükségem és nem azonnali tűzoltásra. Ha már szép újak az ablakaim és a bejárati ajtóm, akkor illik hozzá már a redőny cseréje is. Így körbejártam, hogy mit tehetnék ennek érdekében. Íme amire jutottam...

Tovább

Jön a tavasz, itt a felújítások ideje 1. rész

Ma van a tavasz első napja. Már elgondolkodhatunk felújításon, javításon, korszerűsítésen házunk körül. Ilyenkor mindig eszünkbe jut csinosítani a kertet, de hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a házunk belül is csinosításra szorulhat. Rendszerint a drágán vett, sokat érő eszközeinkre, vagy tulajdonunkban lévő dolgokra több időt és energiát fordítunk, hogy tökéletes kondícióban legyenek. Könnyedén rávesszük magunkat, hogy olajat cseréljünk az autóban vagy lemosassuk. Egyszerűen letakarítjuk a cipőnket vagy visszük el a tisztítóba a ruhánkat. Egy valamiről viszont éppen ilyen könnyedén meg tudunk feledkezni: a házunk is hasonló karbantartást igényel.

letoltes_4.jpg

Lakásfenntartási projektek ijesztőek és költségesek lehetnek első ránézésre. Azonban ha folyamatosan időzítjük és fedezzük ezeket a javításokat, megelőzhetjük a jövőbeni nagyobb problémákat és kikerülhetjük az egyszeri nagyobb költségeket. Összegyűjtöttünk 3+3 okot, amiért mindenképpen érdemes a rendszeres és folyamatos karbantartás. Az első 3 ok ebben a posztban kapott helyet.

Tovább
süti beállítások módosítása