Ugyan vannak, akiknek még az okosotthon is csak a jövőt jelenti, pedig már nagyon a jelen technológiája és megoldása. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy már arról találgatnak a szakemberek, hogy mi az okosotthon jövője, mi lesz benne újdonság, hol fog még könnyíteni életünkön és napjainkon.
A szakemberek szerint a jövő okosotthona már nem csak otthonautomatikát fog jelenteni, hanem olyan intelligenciával lesz felszerelve, ami már különbsége fog tudni tenni a családtagok és vendégek között egy szobán belül és alkalmazkodik az egyéni szükségletekhez biometrikus azonosítás segítségével (pl ujjlenyomat, testhőmérséklet vagy akár a szívünk ritmusa).
A nem olyan messzi jövőben eljön az az idő, amikor csak átsétálunk a lakáson és egy kis karórára hasonlító eszköz a csuklónkon hitelesíti, hogy mi vagyunk azok akár a szívverésünk alapján, majd párosítja is a rendszerrel, ami egyből beállítja a mi elvárásainknak megfelelően a lakást - a fényeket csak nekünk, a hőmérsékletet csak nekünk, a zenei lejátszási listát is csak nekünk az alapján, hogy mit programoztunk be korábban.
Eléggé futurisztikusan hangzik, tudom. De gondoljunk csak bele, a Jetson család elképzelése, a Vasember Jarvis-a, a Feledés drónjai, nem is lőttek olyan messze a valóságtól. Sőt számtalan vállalat fektet nagyon sok összeget abba, hogy a fizikai valóságunkat összekösse a digitális valósággal.
Manapság is léteznek már olyan órák, amelyek össze vannak kötve számtalan egyéb eszközzel mondjuk telefonunkkal, vagy méri a szívverésünket, vagy hasonlók. Ez is azt mutatja, hogy a viselhető okos eszközök is fejlődnek folyamatosan, már csak egymásra kell találniuk az otthonautomatika és okosotthon rendszerekkel. Hányszor okozott már kellemetlenséget, amikor a mozgásérzékelős világítás lekapcsolt a fürdőszobában és próbáltunk addig integetni neki, amíg újra életre nem kelt? Ha van egy karóránk, ami összeköttetésben van az okosotthon rendszerünkkel, és érzékeli, hogy ott matatunk, mert érzi a szívritmusunkat vagy testhőnket, egyszerűsíthet dolgainkon és még csak nem is kell megtapasztalnunk, hogy milyen ha ránk kapcsolódik a világítás. :)
A közeljövő sok mindent tartogat még számunkra. A rohanó technológiai változásokban sok váratlan fordulat rejtőzik még. Vajon mi lesz a következő innovációs lépés?
Mi ezt a biometrikus beazonosítást már nagyon várjuk! Addig is maradunk a jelenben, a www.otthonautomatika.hu világában.