www.otthonautomatika.hu/blog

Keltse életre otthonát!

Okosan a szén-monoxid ellen - 3. rész

2017. október 06. - miecs

Az Okosan a szén-monoxid ellen című sorozatunk 1. részében körüljártuk, hogy mi is az a szén-monoxid, a 2. részben ismertettük a gázfogyasztók típusait mint potenciális veszélyforrásokat. Ha lemaradtál volna a korábbi bejegyzésekről, most még elolvashatod.

A mostani, 3. részben körüljárjuk a szén-monoxid mérgezés jeleit és a mérgezés esetén felmerülő teendőket.

aafd414e9fc7f3c185ef4483e362defa.jpeg

A szén-monoxid okozta mérgezés tünetei attól függnek, hogy milyen magas a vérben azoknak a hemoglobinoknak a koncentrációja, amelyhez szén-monoxid kötődött.

- 30% alatt: fejfájás, szédülés, émelygés tapasztalható
- 30-40% között: fáradtság, zavarodottság jellemzi
- 40-60% között: eszméletvesztés, alacsony vérnyomás
- 60% felett: oxigénhiány miatt halál következhet be

cakktkqturbxy8yogy0mdqznjrlyjvmodq5mtg0zja2mdkyngu1zda3mi5qcgvnkzmfzqmuzqmu.jpg

 

Hogyan védekezhetünk ellene?

Az évről-évre bekövetkező halálesetek elkerülhetőek lennének a kémények rendszeres ellenőrzésével, a kazánok, kályhák szakember által történő beszerelésével és éves felülvizsgálatával. A manapság már a korszerűbb kazánok, fűtési rendszerek olyan biztonsági elemekkel vannak felszerelve, amelyeknél szinte kizárt, hogy otthonunkban szén-monoxid mérgezést kapjunk, de az ördög nem alszik. Amennyiben nem rendelkezünk korszerű kazánnal, kályhával, a legolcsóbb megoldás a szén-monoxid érzékelő jelzőkészülék beszerzése, amely a kritikus szint felett hangjelzéssel figyelmeztet a mérgezés veszélyére. A jelzőkészülékek napjainkban könnyen elérhetőek, jóval olcsóbb is, mint a fűtésrendszer teljes korszerűsítése.

A FIBARO Szén-monoxid érzékelője nem csak akkor jelez, ha nagy koncentrátumban érzi a gáz jelenlétét, hanem akkor is ha alacsony koncentrátumban, de tartósan jelen van a gáz. További tulajdonságairól minden bejegyzés végén tudhatsz meg többet. Ha addig nem bírod és ég benned a vágy, hogy tovább olvass róla, tedd meg a Szén-monoxid érzékelőt bemutató oldalon.

 

Mi a teendő mérgezés esetén?

A vezeték nélküli FIBARO otthonautomatika rendszerbe könnyen illeszthető, együttműködik a többi eszközzel is. Így hasonló módon, mint a többi jelenetet, ennek használatával is programozhatunk fel jeleneteket, mint például CO érzékelésnél a rendszerünk nyisson ablakot, vagy indítsa be az elszívót.

Vészjelzés esetén a legfontosabb, hogy mi is együttműködjünk a rendszerrel és nem vonjuk kétségbe jelzését. Kövessük az alábbi pontokat:

  • Nyissunk ablakot azonnal!

  • Kapcsoljunk le minden olyan berendezést, amelyből származhat a CO szivárgás, ezeket addig ne is kapcsoljuk vissza, míg egy szakértő le nem ellenőrizte és jóvá nem hagyta működésüket.

  • Amint lehet hagyjuk el a lakást és menjünk a friss levegőre!

  • Ellenőrizze a létszámot, mindenki elhagyta-e épségben a lakást. Ha úgy tapasztalja, valaki hiányzik, azonnal hívjon segítséget (105-ös számon)

  • Ha a mérgezés tüneteit tapasztaljuk magunkon vagy bármely családtagunkon, azonnal forduljunk orvoshoz.

Otthonautomatikai rendszerünk nem csak vészhelyzet jelzésében, de segítségünkre lehet az ablakok kinyitásában és a gázzal működő berendezések lekapcsolásában és a katasztrófavédelem számának tárcsázásában is.

Vigyázzunk magunkra és szeretteinkre!

A bejegyzés trackback címe:

https://otthonautomatika.blog.hu/api/trackback/id/tr5712935565

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása