www.otthonautomatika.hu/blog

Okosan a szén-monoxid ellen - 2. rész

2017. október 02. - miecs

Korábbi bejegyzésünkben már írtam arról, hogy mi is az a szén-monoxid és miért is olyan veszélyes. Ha erről lemaradtál korábban, akkor most itt pótolhatod. Ebben a bejegyzésben megtudhattuk azt is, hogy mi lehet a szén-monoxid forrása.

silient_danger_mod.jpg

Most végigvesszük, hogy milyen típusú gáz fogyasztó készülékek léteznek és melyek jelentenek nagy kockázatot.

Azok, akik nem értenek a gázkészülékekhez, nem is biztos, hogy tudják nem csak egy fajta gázfogyasztó létezik, ugyanakkor azt is tisztázni szükséges nem csak számukra, de a legtöbb olvasó számára, hogy melyeknél nagyobb az esélye a szén-monoxid veszélynek.

Gáz fogyasztó készülékek típusai:

A típusú gázfogyasztó – amely kéményhez, illetve az égésterméket a készülék felállítási helyiségéből a szabadba elvezető rendszerhez nem csatlakoztatható

B típusú gázfogyasztó – amely kéményhez, illetve az égésterméket a készülék felállítási helyiségéből a szabadba elvezető rendszerhez csatlakoztatható

C típusú gázfogyasztó – amelynek égési köre (légbevezetője, tűztere, hőcserélője, égéstermék-elvezető tere) a készülék felállítási helyétől elzárt

gas-cooker-rings_3.jpg

 

Mi okozhat szén-monoxidot? Melyik típus?

- A típusúnál az égési levegő a helyiségből származik és az égéstermék is oda távozik. Egy tökéletesen zárt térben feldúsul a szén-monoxid, megnövekedik a szén-monoxid szintje. A legfontosabb, hogy ezekben az esetekben a levegőztetés probléma mentesen meg legyen oldva. Egyéb esetben, ha egy "persze kinyitom az ablakot" mondatot nem követ cselekedet, végzetes következménye is lehet.

- B típusúnál az égési levegőt a helyiségből veszi, de már rendelkezik kéménnyel, ami az égésterméket a kültérbe vezeti. Huzat segítségével távozik az égéstermék, huzat pedig csak akkor van, ha valahol bejön a levegő, és valahol ki is megy a levegő. A huzat hiánya miatt nem távozott égéstermék visszajut a ház szellőztetőjén át a légtérbe. Ilyenkor ha bekapcsoljuk a páraelszívót, vagy a központi porszívót életveszélyes lehet! A helyesen kialakított szellőzés után is merülhetnek fel olyan gondok, ami miatt végül a huzat megszűnik. Ilyen ok lehet például, amikor jön a hideg a szellőzőn és a lakás tulajdonosa megcsináltatja, hogy ne legyen huzat a lakásban. Veszélyes helyzetet jelent szén-monoxid tekintetében.

- C típusúnál a lakótértől elzártan hermetikusan történik az égési folyamat vagyis nincs túl nagy veszélyforrása. Nincsenek olyan ismert helyzetek, amelyek veszélyt okoztak volna mégis.

notification.jpg

 

Érdemes utánajárni, hogy a házunkban/lakásunkban lévő fűtés milyen veszélyhelyzeteket hozhat, és elébe menni ezeknek a helyzeteknek. Ugyanakkor még így is kerülhet szén-monoxid a lakás levegőjébe, ezért érdemes olyan szén-monoxid jelző készüléket beszerezni, amely már az alacsony koncentrátumban kimutatja és jelzi a mérgező gáz jelenlétét.

A FIBARO Szén-monoxid érzékelője nem csak akkor jelez, ha nagy koncentrátumban érzi a gáz jelenlétét, hanem akkor is ha alacsony koncentrátumban, de tartósan jelen van a gáz. További tulajdonságairól minden bejegyzés végén tudhatsz meg többet. Ha addig nem bírod és ég benned a vágy, hogy tovább olvass róla, tedd meg a Szén-monoxid érzékelőt bemutató oldalon.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://otthonautomatika.blog.hu/api/trackback/id/tr6912921981

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.