Kína elhatározta, hogy rendet tesz a wc papír tolvajok ügyében, és arc felismerő rendszert telepített a legforgalmasabb mosdókba.
Beijing-ben a Tiantan Park látogatói 60 cm hosszú papírt kapnak az automatából miután az beazonosította az arcukat. Ez a park az egyik leglátogatottabb park, turista látványosság, így sokan megfordulnak
.
Az eszköz úgy működik, hogy az egyén arcát beolvassa és kiad egy adag papírt. Utána 9 percet várni kell, ha több papírra lenne szükség, 9 perc után ad újra papírt az első arcfelismerés után.
A hatóságok szükségesnek vélték ennek a rendszernek a bevezetését, hiszen azt tapasztalták, hogy rengetegen loptak papírt, elvitték magukkal haza. Sokszor 20 perc alatt elfogyott a teljes nagy tekercs, vagy akár el is tűnt, mert a teljes tekercset eltulajdonították.
Az arcfelismerő papír adagoló szerkezet hasznosnak bizonyult, már kimutatható hatékonysága - az egyik parkban 20 tekercsről 4 tekercsre csökkent a felhasználás 3 nap alatt.
Ez az új adagoló eddig csak negatív kritikákat kapott a felhasználóktól, nem mindig működik, illetve jogos kérdéseket is vet fel azokban, akiknek a 30 mp-nyi várakozás is túl sok idő sürgős dolgukban. Amióta bevezették ezt az eszközt, azóta nincs személyzet a mosdókban, így ha valakinek sietős és nem működik az automata, kellemetlen és kényes helyzetet okozhat.
A helyi Twitter-en számtalan felháborodott kommentet lehet már olvasni méltatlankodó felhasználóktól. Többen sérelmezik, hogy számukra kellemetlen szituáció, hogy még ilyen helyzetben is megfigyelik.
Még csak tesztüzem módról beszélünk, nem tudni meddig tart majd a tesztelés. Kíváncsian várjuk, hogy végül bevezetik-e véglegesre.