www.otthonautomatika.hu/blog

CONSTRUMA 2018 - FIBARO okosotthon stand

2018. március 19. - miecs

Már csak pár hét van a CONSTRUMA vásárig. 2018.04.11-15-én lesz látogatható a fővárosi Hungexpo területén a nemzetközi építőipari szakkiállítás. Az A pavilon 106A2-es standján talál majd meg minket okosotthon megoldásainkkal.

banner_construma_fejlec_2018-v2.jpg


Ebben az évben már 38. alkalommal kerül megrendezésre a kiállítás, legutóbb közel 57 000 látogatót vonzott. A szokásokhoz híven most is a CONSTRUMA, a RENEO, az OtthonDesign és a CONSTRUMA kert kerül egy csokorban bemutatásra.


Az elmúlt év volt számunkra az első alkalom, mikor részt vettünk ezen a szakkiállításon. Akkor írtunk is erről! Sikeres napokat zártunk, örömmel látogattak el aprócska standunkra az érdeklődők. Most egy közel hatszor akkora standot fogunk megtölteni a FIBARO megoldásunkkal az A pavilonba. Bemutatunk majd több felhasználási lehetőséget, megismertetünk az érdeklődő közönséggel több funkciót és jelenetet, valamint azok megvalósítási lehetőségeit is.


Látogasson el a standunkra, üljön le a nappalinkba egy kellemes beszélgetésre, vagy hallgassa meg az előadásaink egyikét. A vásáron tartott előadásaink helyéről és idejéről helyszíni szórólapjainkról és a standunknál kaphat további információt. Várunk mindenkit szeretettel!

A bejegyzés trackback címe:

https://otthonautomatika.blog.hu/api/trackback/id/tr9313752580

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.